• Narrow screen resolution
  • Wide screen resolution
  • Wide screen resolution
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Home
Kecskeméti cég lett az Év Felfedezettje PDF Print E-mail
There are no translations available.

PN–Díj | A Petőfi Népe sajtófotó-kiállításának szerdai megnyitóján hirdették ki a napilap Év Felfedezettje 2009 című pályázatának győztes kisvállalkozását. Idén a Neomedical Bt. érdemelte ki az elismerést.


Az évek óta meghirdetett pályázat lehetőségével ebben az évben több mint 50 fiatal, kisvállalkozás élt, akik január közepétől október végéig folyamatosan mutatkoztak be a Petőfi Népe hasábjain. A kiadó vállalta a pályázatok formai megfelelésének bírálatát, majd ezt követően egy héttel ezelőtt összeült a szakmai zsűri.

A zsűri a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara vezetősége mellett neves, nagy vállalatok vezetőiből állt össze. Az elbírálás során fontos szempont volt az adott vállalkozás innovációs készsége, társadalmi, gazdasági környezetre gyakorolt hatása, illetve dinamikus fejlődése, foglalkoztatottok számának növekedése. Mindezek tükrében hosszas mérlegelés után megszületett az eredmény, s így örömmel jelentették be a szerdai rendezvényen a győztest, a kecskeméti Neomedical Bt-t. Zsíros Csabának, az egészségügyi szolgáltatást nyújtó cég ügyvezetőjének elsőként dr. Tóth Miklós, a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. kiadó igazgatója gratulált, majd átnyújtotta számára az 500 ezer forint értékű hirdetési felületet szimbolizáló oklevelet.  



– Nagy meglepetés volt számomra, amikor telefonon felhívtak a laptól, és közölték a jó hírt – avatott be a részletekbe Zsíros Csaba, a nyertes Neomedical vezetője.
– Éppen a Hungaroringen biztosítottuk az egészségügyi ellátást Nico Rosberg csapata mellett a közlekedésbiztonsági rendezvényen. Alig akartam elhinni, de nagy megtiszteltetésnek veszem. A nyeremény nagyon jókor jött, jövőre újabb terveink vannak: bővítenénk a szolgáltatási körünket, új autót is szeretnénk. Már eddig is tudtuk, hogy a Petőfi Népe a legjobb hírforrás, ha cégünket érintő szolgáltatásokat szeretnénk népszerűsíteni. A díjnak köszönhetően így jövőre még több alkalmunk lesz arra, hogy a legjobb helyen hirdethessünk. 

 

 
Hungarian (informal)English (United Kingdom)

Hirek

Az egészség őrei!
Életet mentett a kecskeméti Neomedical Bt.
Kecskeméti cég lett az Év Felfedezettje
A Petőfi Népe sajtófotó-kiállításának szerdai megnyitóján hirdették ki a napilap Év Felfedezettje 2009 című pályázatának győztes kisvállalkozását.
Ma 2010. September 07., Tuesday, Regina napja van. Holnap Mária és Adrienn napja lesz.

Kép találomra

image-upload-220-727063.jpg