Gyógytornászunk a HÍRCSE, azaz a Hírös Családmentor Egyesület alapító tagja!

Dr. Fetterné Marozsán Mónika gyógytornászunk és 9 nő társa álmodtak egy nagyot, majd meg is valósították azt és létre jött a HÍRCSE, azaz a Hírös Családmentor Egyesület.

Céljuk, hogy összefogják a Kecskemét és környékén élő kis és nagy gyermekes családokat, valamint az egészséges életmód támogatása, családok jól-létének erősítése, a családok megfelelő információval való ellátása, tájékoztatása, különös tekintettel a várandósság, szülés, szoptatás és gyermekes lét időszakában.

Ennek megvalósításához többek között azzal tudnak hozzájárulni, hogy edukatív és szabadidős programokat, rendezvényeket szerveznek, valamint összefogják azokat a szakembereket, akik segítséget tudnak nyújtani bababarát és anyabarát módon a családok számára.

Alább olvashatjátok Mónika „HÍRCSÉS” bemutatkozását:

Ki vagyok én?

Fetterné Marozsán Mónika vagyok, babákkal, gyermekekkel foglalkozó gyógytornász. Olyan módon igyekszem támogatni a családokat, hogy a babák, gyermekek kezelése közben a szülők is jól tudják érezni magukat. Emiatt választottam olyan módszertanok alkalmazását, amelyeknél szelíd módon történik a fejlesztés.

Ezentúl 3 gyermek édesanyja is vagyok, akiket szerető, támogató férjemmel igyekszünk együtt terelgetni.

Mi a Hírcse küldetésem?

A megfelelő információ átadása a családok számára, hogy melyek azok a dolgok, amivel gyermeküket segíteni tudják, hogy az idegrendszerük érési folyamatai, a mozgásfejlődésük megfelelő módon tudjon alakulni, hogy boldog, kiegyensúlyozott, saját magában kompetens életet élhessenek.

Mit jelent számomra a közösség ereje?

Legfontosabb, legkisebb közösség a család. Emellett egy olyan közösség tagjának lenni, amelyben hasonló módon, hasonló értékrenddel bíró, közös célokért dolgozó emberek vannak, csodálatos, felemelő, feltöltő, inspiráló érzés! Itt olyan szakemberekkel dolgozatom együtt, akikkel nem munka a munka, hanem kikapcsolódás!

Mi a kedvenc idézetem?

“A munka megvár, amíg megmutatod a szivárványt a gyermekednek, de a szivárvány elmúlik, mire végzel a munkával.”

/Patrícia Clafford/

Az egyesület történéseit kövesd a hircse.hu weboldalon, illetve Facebookon: Hírcse – Hírös Családmentor Egyesület.